URam, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?
A bűnösök gőgjükben üldözik a nyomorultat, de saját ármánykodásuk ejti el őket.
Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az URat.
Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata.
Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit.
Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj.
Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli.
Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat. Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat.
Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak.
Azt mondja magában: Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha!
Állj elő, URam, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nyomorultakról!
Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?!
Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője.
Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon!
Király lesz az ÚR mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából.
Az alázatosok kívánságát meghallgatod, URam. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet,
véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.